Az egyik alapvető gátja a kiteljesedésünknek, hogy különbséget teszünk Igazság és Igazság között. Képzeld el, hogy mész az utcán, és odalép eléd egy koszos és büdös koldus, és mond neked valamit. Ha ugyanazokat a mondatokat a mestered/tanítód/gurud/papod mondaná, akkor elgondolkodnál rajta, meditálnál/imádkoznál rajta… Azaz különbséget szoktunk tenni a csomagolás alapján a dolgokról, és lemaradunk a lényegről. Persze ez egy extrém példa, hiszen valóban nem valószínű, hogy egy hajléktalan fogja neked megmondani a tutit (pedig de), szóval álljon itt van néhány élő eset:
Adminisztrátor vagyok egy gyógyítással foglalkozó levelező listán, ahová is fel akart iratkozni egy már régóta az ezoterikus utat járó hölgy, de mást kért meg, hogy írjam fel a listára. Persze én már gyanítottam néhány dolgot, írtam a hölgynek, hogy ha valamit szeretne, akkor tegyen érte már saját maga. Erre közölte, hogy köszöni szépen, nem kér a tanításból, van neki mestere.
Másik eset, amikor nekem koppintottak a fejemre: bababútor vásárlás után vártuk a feleségemmel az árukiadóban a szekrényt, és akkor én már láttam, hogy az autónk mellett már vagy fél órája két gengszter-szerű alak álldogál, cigiztek, meg úgy általában gengszterkedtek. Már ott voltam, hogy szólok neki, hogy odébb tegyék a halaszthatatlan álldogállni valójukat, amikor is toltam oda a nagy doboz bútort, mire az egyik rosszarc felpattant, és felajánlotta a segítségét, és tízszer gyorsabban beoperáltuk a bútort az autóba.
Tehát, mennyi mindenről maradunk le, csak azért mert a hozzánk érkező inger formáját nem fogadjuk be, valami gátat állítunk magunk elé, ezzel korlátozva a világunk teljességét. Az utóbbi eset után fogtam a fejem, hogy hogyan lehettem ilyen bolond, hogy megint ítélkeztem különböző sémák és sztereotípiák alapján.