www.csillagbolcselet.hu 

... addig is olvsasátok ezt: asztrozofia.blog.hu 

 Elsőre nem is, de második ránézésre igen bonyolult a téma, sok bölcsességet és odafigyelést igényel szerintem. El is mesélem, hogy miért.

Biztos mindenkinek a családjában vagy a barátai között vannak olyan emberek, akikről mindenki tudja, hogy valamilyen „hülyeséget” csinálnak maguk rombolására, de nem hajlandóak meghallgatni másokat, nem hajlandóak „változni”, vagy csak egyszerűen nem akarják meghallgatni senkit. Ilyenkor a Nagy Ezoterikus Tanítók és Tanítványaik bölcsen hümmögnek és bólogatnak, és a következőket mondják: „Hát igen, senkinek nem lehet segíteni, ha nem akarja. Csak ő tud megváltozni, te nem tudsz rajta segíteni”.

Ami – mint azt korábban kifejtettem – igaz is, meg nem is.

Ki kell ábrándítsalak, és meg kell nyugtassalak: tudsz segíteni. Akkor is, ha nem kéri. Akkor is, ha nem megy oda hozzád, hogy „figyi, segíts nekem”.

Ott él az életedben? Találkozol vele? Izgat a problémája?

 Hát akkor segítened kell, és tudsz is: hiszen mi másért találkoznál vele? Mi másért vonzottad volna be életedbe? Persze lehet – sőt valószínű – hogy nem úgy tudsz neki segíteni, ahogy te azt elképzeled. Valószínűleg ezért okoz problémát számodra, mert ha nem okozna, ha nem lenne vele dolgod, és akkor nem is gondolnál rá. Gondolsz a szumáliai kis Ibr-re, akinek a macskája eltörte a lábát, és nem tudja elfelejteni? Ugye hogy nem. Na, rajta nem is kell segítened.

Kérdezed: „de akkor hogyan tudok segíteni rajta, ha nem hallgat meg?”

Hát igen, ez a nehezebbik dolog, ehhez kell a legtöbb bölcsesség és türelem. A legfontosabb – már írtam, de leírom még egyszer -, hogy nem úgy tudsz rajta segíteni, ahogy te azt gondolod. A depressziós betegnek azt mondani, hogy „ugyan már, nézd milyen boldog is lehetnél, süt a nap meg minden” – az csak még nagyobbat taszít a depi felé. Egyszerűen csak legyél ott, engedd el magad, ne akarj segíteni, várd, hogy ő kezdeményezzen – de ha úgy érzed, hogy adni kell egy lökést, akkor tedd meg – embertől függ.

Én pl a folyamatos nyüstölésben vagyok jó, de ez igen kemény módszer, de jól megrostálja azt, aki akar fejlődni és ki nem – és aki nem akar, az is kap egy nagy adag löketet. De van akit még messzebb taszítasz ezzel magadtól – de szerintem ez is segít, de ez az én módszerem. Nem szeretik az emberek, de a végén mindig azt hallod egy nagy összekoccanás után, hogy „úúúú, tényleg”. De ez csak egy út.

Ezzel az egész segítségnyújtással, - hogy ellentétben a mai ezoterikus elmélettől, miszerint csak akkor segíts, ha megkérnek, - az a baj, hogy félreértelmezzük ezt a „ha megkérnek” mondatot. Szerintem a mai világban, ahol hihetetlen sok ember él egymás mellett, nem tehetjük meg azt (virtuálisan), hogy kiteszünk egy táblát az erdő szélére, miszerint az erdőben a bölcs segít neked, hogyha az emberek még félnek bemenni az erdőbe. És itt arról van szó, hogy a segítséget nyújtó általában találkozik emberekkel, akiknek problémái vannak, akkor kutya kötelessége lámpásként világítani. Aztán aki akar, majd kinyitja a szemét – de legyünk lámpások. És nem az jelenti a segítségkérést, hogy odamegy valaki hozzád az utcán, hogy „hé, csináld meg a horimat”, hanem amikor kontaktusba kerülsz akárkivel – akkor annak az embernek mondandója van számodra és mondandód van számára.

Tehát, visszakanyarodva, ha van a környezetedben ember, akinek szerinted segítségre van szüksége (tuti van) – akkor nosza, vesd bele magad – de bölcsen, lassan. Legyél lámpás. Ha kell beszélgess vele, vitatkozz vele, ha kell vágd pofon, ha kell simogasd meg, de tudsz segíteni – ne add fel. Tanulj. És taníts.

Aztán, ha van ember a környezetedben aki frusztrál téged, akinek idegesítenek a gondolatai, nem ért veled egyet sosem – tyűhű, na ettől az embertől lehet ám tanulni! :) Erről majd később…

Mert – és ez a Lényege ennek a postak – azért születtünk ide, azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymáson. Ha nem ezért születtél volna ide, akkor most Tibetben élnél a hegyen. De nem ott élsz. Úgyhogy ki a világba, az emberek közé. :)

 Beszéltem arról, hogy magunkat megfosztjuk a Valóságtól azzal, hogy különböző gátak és elvárások erdején hagyjuk magunkhoz eláramolni a külvilágból érkező dolgokat. Felhoztam erre példaként azt, hogy bizonyos (pl) információt megkülönböztetünk aszerint, hogy honnan származik. Legjobb példa erre a mai magyarországi politikai állapot: ha egy jobboldalival beszélgetsz, és te jobboldali vagy, akkor egy adott esemény magyarázatát (pl gázárak emelkedése) elfogadod tőle, mert jobboldali vagy. Ha egy baloldali másképp magyarázza ugyanazt a tényt, akkor elveted – hacsak nem vagy baloldali.

Mi a különbség Igazság és Igazság között? Mi a különbség aközött, hogy emelkedtek a gázárak, és ezt különböző emberek hogyan magyarázzák? Van-e bármi esélyed arra, hogy valóban megtudd a gázár-emelkedés mögötti valós okokat? Egy egyszeri politikusnak esetleg több információ áll rendelkezésére, mint neked, de ő tudja a pontos okát? Igen, kitalálhat valamit, de nem valószínű, hogy belekalkulálja azt, hogy Oroszországban éppen a mérnöknek megbetegedett az anyukája és fáradt volt, és ezért egy számítást rosszul végzett el, és az elnök ezért egy hibás számítást kapott, ami alapján hozott egy döntést, mert a mérnök felesége éppen a barátjának a lánya volt, és különben is emelkedtek az olajárak, szóval megemelte a gáz árát…

A fenti agymenéses példával azt próbáltam illusztrálni, hogy mindig azt hisszük, hogy elegendő információ áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy döntéseket hozzunk, hogy kitaláljunk valamit – és valójában ekkor azt csináljuk, hogy magunk megnyugtatására létrehozunk egy szép fallal körülvett erődítményt, amin belül minden szépen és tökéletesen magyarázható.

Ezen a falakon belül nyugodtan elvetheted a hajléktalan által mondott bölcs szavakat – hiszen a te váradban nincs helye ilyennek -, nyugodtan kidobhatsz minden érvet amit a jobb- vagy bal- oldali emberek mondanak, hiszen a váradban minden jól működik, mindennek helye van…. És ezzel életed végéig elégedet lehetsz és boldog.

Csakhogy közben lemaradtál a Valóságról. A kezdő ezoterikus elkezd nagyobb és nagyobb várakat építeni, majd amikor már nem lát el a falakig, mert olyan nagy várat épített, nyugodtan hátradől, hogy „phű, én aztán sokkal korlátlanabb vagyok a szomszédjaimnál”.

Nagyon nagyon sok szellemi úton járó ismerősömmel esik meg ez, és ahogy az Interneten olvasgatok, is ezt látom: a börtönünket egy nagyobb börtönre cseréljük, és ezzel megnyugtatjuk magunkat. Persze ez is valami, hiszen kényelmesebb és jobb életünk lesz…

De miért állnánk meg az első lépés után? Sőt, a tizenhatodik lépés után?

Sokszor látom azt, hogy ezoterikus emberek megismerkednek eszmékkel, próbálgatnak ezt-azt, elérnek benne egy szintet, majd megint megállnak – és minél több ilyen szintet értek el, annál nagyobb arccal mutatják, hogy nekik mennyivel szabadabbak.

De mutass nekem egy magát szabadnak hivő embert, és én megmutatom a korlátait.

AMI NEM BAJ! :) Sőt, nekem is vannak korlátaim – hajjaj. De nem telik el nap, hogy ne tágítsak rajta tudatosan. Mert élem az életem, és növesztem a kis fácskámat. (lásd alant)

Szóval, hogy visszakanyarodjak a kezdeti témához:

Ne hidd azt, hogy tudod mi az igazság – mert nem tudod.

Ne hidd azt, hogy te jobban tudsz valamit másoknál – mert nem.

Ne foszd meg magad a Valóságtól – csak mert te jobban tudod.

Egy kis kitérőt tennék a Lépések útján egy érdekes témában, ami tegnap este foglalkoztatott: Szerintem az egyik legnagyobb tévhit, ami a nemcsak a hétköznapi ember tudatába ásta bele magát, hanem a legezoterikusabb úton járóba is: az, hogy azt hisszük, hogy megváltozhatunk – hogy egyszer ilyenek vagyunk, és később nem leszünk olyanok, hanem másmilyenek leszünk. Ez még talán annyira nem is lenne baj, de amikor kitaláljuk magunknak, hogy én megpróbálok holnapról másmilyen lenni, és nem amolyan, és lelki ostorozást hajtunk végre magunkon, hogy már megint nem sikerült megváltozni… nos, ezzel magunkat nyomorítjuk meg.

És igen, az ember tud „változni”, de nem megváltozni. És a változni szó sem megfelelő, mert elmondom, hogyan néz ki ez kívülről: amikor valamilyen tulajdonságot, szokást akarunk magunkból kigyomlálni, akkor azt szeretnénk, hogy az adott dolog eltűnjön – de most komolyan, hogyan is képzelhetjük azt, hogy egy dolog, ami bennünk van, csak úgy hsss szépen lassan elpárologjon? Hogyan tehetné meg az évek alatt felépített tulajdonságunk/gondolkodásmódunk, hogy ne legyen? Hát ez itt kérem a bökkenő – hogy mindig is ott lesz… és erre nem szoktunk gondolni magunk megváltoztatása közben.

De akkor – kérdezhetitek tőlem – hogyan lehet az, hogy emberek mégis leteszik régi szokásaikat/gondolataikat, és újakat vesznek fel szépen lassan? Elmondom: azért, mert nem változnak, hanem kiegészülnek/kiteljesednek.

Képzeljétek el a kis növénykét, aki még csak egy mag: de nem akar mag lenni, hanem fa. De ha meg akarná szüntetni a mag állapotát (hogy ő márpedig nem mag), akkor soha nem is lehetne fa, hiszen csak a magból lesz a fa. Így vagyunk ezzel mi is: a helyes eljárás az, hogy nem megváltoztatni akarjuk magunkat, hanem elfogadni az adott állapotunkat, és amikor megbékéltünk magunkkal, akkor lesz lehetőségünk átalakulni – hiszen az adott állapot már nem lesz kielégítő számunka.

Ennek oka az, hogy az emberek – lassan – de változnak: mert nyüstölik magunkat hónapokig-évekig, hogy ők másmilyenek akarnak lenni, és amikor feladják és elfelejtik, akkor hipp hopp – ki is nőtt a fácska a magból.

Tanácsom, hogy rövidítsük le magunknak ezt az időt, hiszen ha valamit megtehetünk 2 másodperc alatt, akkor miért várnánk vele éveket?

Saját tapasztalatból beszélek: én is rengeteg időt töltöttem azzal, hogy küzdöttem, hogy az adott pillanatban ne úgy viselkedjek, ahogyan nem szeretnék viselkedni, és ahogyan alapból a természetem által viselkedek - hanem másképp.

Aztán szépen lassan elkezdtem Figyelni magamat, és hagytam, hogy hülyeségeket csináljak (mármint saját magam által hülyeségnek tartott dolgokat). És ezek a dolgok egy idő után már nekem sem tetszettek, nekem lett belőlük elegem. De nem zártam ki magamból őket, nem kezeltem levetkőzendő rossz szokásnak, nem ostoroztam magam. És hopp, kibújtam a föld alól, és elkezdtem fává cseperedni…

Kívánok nektek is jó cseperedést. :)

Az egyik alapvető gátja a kiteljesedésünknek, hogy különbséget teszünk Igazság és Igazság között. Képzeld el, hogy mész az utcán, és odalép eléd egy koszos és büdös koldus, és mond neked valamit. Ha ugyanazokat a mondatokat a mestered/tanítód/gurud/papod mondaná, akkor elgondolkodnál rajta, meditálnál/imádkoznál rajta… Azaz különbséget szoktunk tenni a csomagolás alapján a dolgokról, és lemaradunk a lényegről. Persze ez egy extrém példa, hiszen valóban nem valószínű, hogy egy hajléktalan fogja neked megmondani a tutit (pedig de), szóval álljon itt van néhány élő eset:
Adminisztrátor vagyok egy gyógyítással foglalkozó levelező listán, ahová is fel akart iratkozni egy már régóta az ezoterikus utat járó hölgy, de mást kért meg, hogy írjam fel a listára. Persze én már gyanítottam néhány dolgot, írtam a hölgynek, hogy ha valamit szeretne, akkor tegyen érte már saját maga. Erre közölte, hogy köszöni szépen, nem kér a tanításból, van neki mestere.
Másik eset, amikor nekem koppintottak a fejemre: bababútor vásárlás után vártuk a feleségemmel az árukiadóban a szekrényt, és akkor én már láttam, hogy az autónk mellett már vagy fél órája két gengszter-szerű alak álldogál, cigiztek, meg úgy általában gengszterkedtek. Már ott voltam, hogy szólok neki, hogy odébb tegyék a halaszthatatlan álldogállni valójukat, amikor is toltam oda a nagy doboz bútort, mire az egyik rosszarc felpattant, és felajánlotta a segítségét, és tízszer gyorsabban beoperáltuk a bútort az autóba.
Tehát, mennyi mindenről maradunk le, csak azért mert a hozzánk érkező inger formáját nem fogadjuk be, valami gátat állítunk magunk elé, ezzel korlátozva a világunk teljességét. Az utóbbi eset után fogtam a fejem, hogy hogyan lehettem ilyen bolond, hogy megint ítélkeztem különböző sémák és sztereotípiák alapján.

Sokat gondolkodtam, hogy mivel is kezdjem, milyen frappáns bevezető szöveg lenne az, amely vonzza az olvasókat, de aztán belekezdtem ebbe: nincs megfelelő. Egyszerűen elmondom, miről fogok írni: a tudatosságról.

De nem a hagyományos módon, elrugaszkodva a hétköznapoktól, hanem éppen az ellenkezőjét fogom tenni: a mindannyiunkat körülvevő világra szeretnék fókuszálni: mert a világ van ott benned, mert nem elméletek és tanítások vesznek körbe, amikor felöltözteted a gyerekedet, vagy megírod a házi feladatodat.

Bizonyára érzed, hogy a világ, az emberek, Te, mind mind változáson mennek keresztül. Valószínűleg ezért olvasod ezt. Ha segítségre van szükséged, mert nem tudod, mit tegyél, vagy túl sok okosságot olvastál, akkor tudok Neked segíteni.

Hogyan? Nem azért mert többet tudnék nálad, vagy okosabb lennék, vagy mert több buddhista láma köpenyét tapperoltam, vagy mert x éve nem eszek húst. Azért tudhatok segíteni, mert példát tudok mutatni: lám egy ember, aki letett valamit az asztalra. És megnyugtathatod az egódat, még diplomám sincs.

Ha végigköveted velem ezeket a kis életképeket, rá fogsz jönni, hogy minden lazábban megy, helyére kerülnek a dolgok, lesz értelme az életednek, és még tanfolyamra sem kellett járnod, és nem kellett XY előadásait hallgatnod. Persze az is nagyon hasznos tud lenni, MERT...

(folyt a következő postban)