Elsőre nem is, de második ránézésre igen bonyolult a téma, sok bölcsességet és odafigyelést igényel szerintem. El is mesélem, hogy miért.
Biztos mindenkinek a családjában vagy a barátai között vannak olyan emberek, akikről mindenki tudja, hogy valamilyen „hülyeséget” csinálnak maguk rombolására, de nem hajlandóak meghallgatni másokat, nem hajlandóak „változni”, vagy csak egyszerűen nem akarják meghallgatni senkit. Ilyenkor a Nagy Ezoterikus Tanítók és Tanítványaik bölcsen hümmögnek és bólogatnak, és a következőket mondják: „Hát igen, senkinek nem lehet segíteni, ha nem akarja. Csak ő tud megváltozni, te nem tudsz rajta segíteni”.
Ami – mint azt korábban kifejtettem – igaz is, meg nem is.
Ki kell ábrándítsalak, és meg kell nyugtassalak: tudsz segíteni. Akkor is, ha nem kéri. Akkor is, ha nem megy oda hozzád, hogy „figyi, segíts nekem”.
Ott él az életedben? Találkozol vele? Izgat a problémája?
Kérdezed: „de akkor hogyan tudok segíteni rajta, ha nem hallgat meg?”
Hát igen, ez a nehezebbik dolog, ehhez kell a legtöbb bölcsesség és türelem. A legfontosabb – már írtam, de leírom még egyszer -, hogy nem úgy tudsz rajta segíteni, ahogy te azt gondolod. A depressziós betegnek azt mondani, hogy „ugyan már, nézd milyen boldog is lehetnél, süt a nap meg minden” – az csak még nagyobbat taszít a depi felé. Egyszerűen csak legyél ott, engedd el magad, ne akarj segíteni, várd, hogy ő kezdeményezzen – de ha úgy érzed, hogy adni kell egy lökést, akkor tedd meg – embertől függ.
Én pl a folyamatos nyüstölésben vagyok jó, de ez igen kemény módszer, de jól megrostálja azt, aki akar fejlődni és ki nem – és aki nem akar, az is kap egy nagy adag löketet. De van akit még messzebb taszítasz ezzel magadtól – de szerintem ez is segít, de ez az én módszerem. Nem szeretik az emberek, de a végén mindig azt hallod egy nagy összekoccanás után, hogy „úúúú, tényleg”. De ez csak egy út.
Ezzel az egész segítségnyújtással, - hogy ellentétben a mai ezoterikus elmélettől, miszerint csak akkor segíts, ha megkérnek, - az a baj, hogy félreértelmezzük ezt a „ha megkérnek” mondatot. Szerintem a mai világban, ahol hihetetlen sok ember él egymás mellett, nem tehetjük meg azt (virtuálisan), hogy kiteszünk egy táblát az erdő szélére, miszerint az erdőben a bölcs segít neked, hogyha az emberek még félnek bemenni az erdőbe. És itt arról van szó, hogy a segítséget nyújtó általában találkozik emberekkel, akiknek problémái vannak, akkor kutya kötelessége lámpásként világítani. Aztán aki akar, majd kinyitja a szemét – de legyünk lámpások. És nem az jelenti a segítségkérést, hogy odamegy valaki hozzád az utcán, hogy „hé, csináld meg a horimat”, hanem amikor kontaktusba kerülsz akárkivel – akkor annak az embernek mondandója van számodra és mondandód van számára.
Tehát, visszakanyarodva, ha van a környezetedben ember, akinek szerinted segítségre van szüksége (tuti van) – akkor nosza, vesd bele magad – de bölcsen, lassan. Legyél lámpás. Ha kell beszélgess vele, vitatkozz vele, ha kell vágd pofon, ha kell simogasd meg, de tudsz segíteni – ne add fel. Tanulj. És taníts.
Aztán, ha van ember a környezetedben aki frusztrál téged, akinek idegesítenek a gondolatai, nem ért veled egyet sosem – tyűhű, na ettől az embertől lehet ám tanulni! :) Erről majd később…
Mert – és ez a Lényege ennek a postak – azért születtünk ide, azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymáson. Ha nem ezért születtél volna ide, akkor most Tibetben élnél a hegyen. De nem ott élsz. Úgyhogy ki a világba, az emberek közé. :)
